Az első rúdtánc óra általában nem olyan, mint amilyennek elképzeled. Sokan úgy érkeznek, hogy nem lesznek profik, de valamit biztosan meg tudnak majd csinálni. Aztán pár perc után jön a valóság. Nem tudod megtartani magad, csúszol a rúdon, fáj a kezed, és a tested nem azt csinálja, amit szeretnél. Ilyenkor könnyű arra gondolni, hogy talán ez nem neked való. Pedig ez nem rólad szól, hanem arról, hogy valami teljesen újat próbálsz.
Senki nem ügyesen kezdi, még azok sem, akik most magabiztosan mozognak a rúdon. Ők is végigmentek ugyanezen az úton. Az elején ők is csúsztak, bizonytalanok voltak, és sokszor érezték azt, hogy nem haladnak. Az egyetlen különbség az, hogy nem hagyták abba.
Az eleje ráadásul fizikailag sem könnyű. A bőröd nincs hozzászokva a rúdhoz, könnyen alakulnak ki kék foltok, és vannak fogások, amik kifejezetten kellemetlenek. Ilyenkor sokan azt hiszik, hogy valamit rosszul csinálnak, pedig egyszerűen a testük tanul.
Szinte mindenki átéli azt is, hogy körbenéz, és úgy érzi, mindenki más jobb nála. Erősebbnek, ügyesebbnek, magabiztosabbnak tűnnek. Azt viszont nem látod, hogy ki mióta csinálja, mennyit gyakorolt, és hányszor volt már ugyanebben a helyzetben.
Aztán egyszer csak történik valami apró. Egy mozdulat végre sikerül, vagy pár másodpercig meg tudod tartani magad. Kívülről ez talán nem tűnik nagy dolognak, de belül nagyon sokat jelent. Ekkor érzed először, hogy talán mégis képes vagy rá.
A rúdtánc nem arról szól, hogy az első alkalommal jól menjen. Arról szól, hogy visszamész-e, és adsz-e magadnak időt. Az eleje nehéz, néha frusztráló, de ahogy haladsz, egyre több minden kezd összeállni. Egy ponton pedig azon kapod magad, hogy ami az elején lehetetlennek tűnt, most már megy.
Ha az első óra nehéz volt, az nem azt jelenti, hogy nem neked való. Inkább azt, hogy pontosan ott vagy, ahol lenned kell.
